|
Engedjék meg, hogy néhány szóban bemutassam intézményünket! Hernádvécse Borsod-Abaúj-Zemplén megye abaúji tájegységének egyik kis községe, mely Miskolctól 55 km-re, Kassától 44 km-re fekszik. A település létszáma 1392 fő. A népesség szám alakulása életkor szerint a következő: |
|
A tanulók három településről – Hernádvécse, Hernádpetri, Pusztaradvány – járnak az iskolába. Ez a három községi önkormányzat az iskola fenntartója is. A települések a 80-as évek végéig felszálló ágban volt, majd a rendszerváltás után ez a fejlődés megtorpant. Jelenleg a településen és a település vonzáskörzetében élők jelentős többsége halmozottan hátrányos helyzetű. Komoly gondot jelent, hogy a településen és vonzáskörzetében nincsen, illetve alig akad munkahely. Fő foglalkoztatók az önkormányzatok. |
|
|
Az aktív munkaképes korú lakosságot alapul véve a településen magas a munkanélküliek száma. 2009. év végén ez a szám 520 fő volt. Ebből 475 fő az, aki tartósan nem tud elhelyezkedni. A három önkormányzat által fenntartott intézmény Hernádvécsén működik. Az általános iskola három település tanulóinak nyújtja nap, mint nap a kultúrálódás és szocializáció lehetőségeit az 1-8. évfolyamon, összesen 11 osztályban. |
Vatra Katalin
|
|
Intézményünkben magas a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya 89%, ezért fejlesztésük iskolánkban kiemelt támogatást nyer. Pl.: differenciált képességfejlesztés, szakköri tevékenység széles palettája, Útravaló- program, 3H-s tanulók egyéni fejlesztési terv alapján történő fejlesztése, új tanítási módszerek alkalmazása.
Intézményünk integráció iránti elkötelezettségét nap, mint nap érvényesíti, kiemelt színterei:
Az önálló tanulást segítő fejlesztés Integrációt segítő tanórán kívüli programok kooperatív tanulás-szervezéssel megvalósuló tanórák és tanórán kívüli programok Műhelymunka – tanári együttműködés formái értékelő esetmegbeszélések
egyéni fejlesztési tervek Iskolánk a kompetencia alapú programcsomag bevezetésével igyekszik lehetőséget teremteni az esélyegyenlőségre, és tanulási sikerlehetőséget kíván biztosítani tanulóink számára. A 2009/2010-es tanév kiemelt projektjei – ÉMOP-2007-4.3.1/2F, TÁMOP-3.1.4, IPR, TIOP 1.1.1, Útravaló-program.
Ezen pályázatokkal lehetőséget adunk arra, hogy az eddig alkalmatlan intézményrendszerből, egy olyan képzés, nevelés-oktatás, szabadidő hasznos eltöltésére alkalmas intézményt hozzunk létre, amelynek eredményeként csökken a gyermekek kompetencia hátránya, támogatást kap a képesség-kibontakoztatás, csökken a lemorzsolódás. A gyermek az általános iskola befejezése után sokkal nagyobb eséllyel tanulhat középiskolában, ahol a tanulmányi eredményeik stabilan szolgálják a későbbi elhelyezkedésüket. |
|
| Vatra Katalin | |
| igazgató | |
|
|||



